Csillagászati hetet tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben

Csillagászat

Pécs, 2019. március 9., szombat (MTI) – Csillagászati, űrkutatási témájú előadások, távcsöves bemutatók és planetáriumi vetítések várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 18. és 24. között – tájékoztatta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) az MTI-t.

A közlemény a csillagászati hét mintegy 30 programja közül kiemelte, hogy az érdeklődők a részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe.
A Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából látható lesz Magyarország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is.
Az esemény meghívott szakemberei között szerepel Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja – írták, jelezve, hogy a kutatóról egy aszteroidát is elneveztek. A szakember előadása a hétfőn lesz hallható A Tejútrendszer felfedezése: a Gaia európai űrteleszkóp eredményeiről címmel.
Mosoni László csillagász előadásában az égitestek megfigyelésének eszközeiről értekezik Galilei távcsövétől egészen a harminc-negyven méter tükörátmérőjű extrém nagy távcsövekig.
A résztvevők előadást hallhatnak még a műholdas távérzékelésről is és megtudhatják, hogy az 50 évvel ezelőtti holdra szállás fényében mire számíthatunk a következő fél évszázadban – ismertette az írásos összegzés.
Mint hozzátették, az etyeki Korda Filmstúdió munkatársa, Sándorfi Richárd beavatja a hallgatóságot azokba a kulisszatitkokba, filmes trükkökbe, amelyek segítségével az olyan meghatározó sci-fi produkciók születtek a stúdióban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a NatGeo: Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozata.
Március 20-án és 22-én az általános iskolások vehetnek részt Mars-küldetésen, robotot irányíthatnak a vörös bolygó felszínén és űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.
Az előadásokat planetáriumi és ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programokat tartanak – sorolta a ZSÖK közleménye.

bbg \ pmg

MTI 2019. március 9., szombat 10:43

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.